kihűlt világ

ez a világ nem az én világom,
csupán a testem kényszere,
hogy egyre beljebb, mint a féreg
furakodom beleibe.

így táplálkozom a halállal,
és így lakik jól ő velem;
az életem rég nem enyém már,
vadhúsként nő a szivemen.

minden teremtett elevenből
kijózanodva a szemét
így ütközik ki, leplezetlen
föladva hiú szégyenét.

mindörökre ismeretlen
végül is így lesz otthonos.
mint hervadás az őszi lombot,
a pusztulás bebalzsamoz.

kihűlt világ ez, senki földje!
s mint tetejébe hajitott
ócskavasak, holtan merednek
reményeink, a csillagok